Kipróbáltam a Naturbit Olasz Pizza néven futó lisztkeverékét és azt kell, hogy mondjam, hogy jó ízű és állagú. Egy probléma volt csak vele – illetve velem – hogy a szélét nagyon vékonyra hagytam, így túlsült és kiszáradt, de ezt majd legközelebb máshogy fogom. Ahogy az “igazi” pizzáknál, vastagra hagyom és úgy tökéletes lesz.
Hozzávalók két nagy pizzához:
500 g Naturbit Olasz Pizza lisztkeverék (azóta már változott a csomagolása)
2 ek olaj
1 kt cukor (el is hagyható)
350 ml víz
1 cs. szárított élesztő
A hozzávalókat szépen összedolgoztam, majd két sütőpapírral bélelt nagy (egész sütő méretű) tepsin kerek formára nyomkodtam. Ahogy már az elején írtam, itt követtem el a hibát azzal, hogy a szélük nagyon vékony lett: ti tanuljatok belőle, legyetek ügyesebbek és előrelátóbbak nálam!
Hagytam kelni kb. 25 percig, közben előkészítettem a feltéteket. Az egyikre sós-fokhagymás-tejfölt szántam szósznak, a másikra meg összekevertem némi univer pizza és univer spagetti krémet, amit egy kevés vízzel hígítottam. Most nem készítettem saját paradicsomszósz, mert örültem, hogy élek (lerobbantam éppen). A paradicsomosra tonhal konzervből és hagymából álló feltétet, míg a tejfölösre húsos szalonnakockákat, sonkát és szintén hagymát szántam, na meg persze reszelt sajtot.
Én szeretem elősütni a pizzatésztákat, bár tudom, hogy a Nagykönyv szerint nem szokás. Szerintem úgy finomabb és kész, tehát most is így jártam el: betettem a 200 fokos sütőbe a két pizzát, majd hőlékeveréssel addig sütöttem, amíg még nem pirult, viszont már látszott, hogy “megkötött” a tészta.
Ezen a ponton kivettem, rákentem a megfelelő szószokat, rászórtam a választott feltéteket és a sajtot, majd készre sütöttem. Tényleg finom lett.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!