A világ legegyszerűbben elkészíthető főzeléke, amit az is meg tud főzni, aki még csak fényképen látott konyhát. Vagy tán még úgy se, viszont ott volt, ahol mesélték, hogy létezik ilyesmi is.
Hozzávalók:
kb. 1,5 kg krumpli
1 kisebb fej hagyma
1 liter 100%-os paradicsomlé
1 kisebb babérlevél (el is hagyható)
só, bors
1 evőkanál olaj vagy más zsiradék
némi cukor, ha nagyon savanyú a paradicsomlé és édeskésen szeretjük
A krumplit hámozzuk meg, mossuk és vágjuk fel olyan alakúra, ahogy szeretnénk. Én a karikára vágott verziót szeretem, de vághatjuk kockára, vagy akár paralelepipedonra is, ha úgy gondoljuk. Lényeg, hogy nagyjából egy méretűek legyenek, hogy egyszerre készüljenek el. A hagymát is hámozzuk és próbáljuk minél apróbbra vágni.
A hagymát a zsiradékon – közepes hőfokon – pároljuk üvegesre, azaz akkor jó, ha elkezd átlátszóan csillogó külsejű lenni. Dobjuk rá a krumplit, (ha egy kis töltött paprikás ízélményre vágyunk pluszban, akkor egy nagyon apróra vágott paprikát is) és öntsük fel paradicsomlével. Szórjuk meg első körön kb. 1 teáskanál sóval, majd később megkóstoljuk, ha kevés, utána sózzuk, és kb. 1/4 teáskanál borssal. Én a babérlevelet is szeretem benne, de nem töményen, ezért bár az elején beledobom a levélkét, úgy 10 perc után ki is horgászom belőle és megköszönöm a közreműködését.
Ha a paradicsomlé valamiért nem lepi el a krumplit, egy kevés vízzel simán pótolhatjuk – akár főzés közben is, bármikor – majd fedő alatt pároljuk készre az egészet. Időnként persze keverjük meg, nehogy leégjen. Fél úton néha belekóstolhatunk a paradicsomba, hogy elég sós, elég borsos, elég cukros-e, ha úgy érezzük, hogy nem, akkor adjunk még hozzá. Ezt a főzeléket még csak rántani vagy habarni sem kell, mert a paradicsom alapból jól besűrűsödik, plusz még a krumpliból is kioldódik a keményítő. Ugye milyen egyszerű? Ráadásul finom is.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!