Méghozzá olyan gazdagon, hogy bőven megteszi ebédnek is, sőt, akár kaszálni is lehet menni utána, olyan kiadós. Kedvünk szerint variálgathatjuk is a hozzávalókat, kolbász helyett/mellett mehet bele pirított szalonna, sonka vagy pakolhatunk még bele zöldségeket is.
Hozzávalók:
4-6 tojás
1 nagyobb burgonya (vagy 1-2 marék fagyasztott, félkész hasáb)
1 nagy fej hagyma
2-4 gomba
kb. 10 centi füstölt kolbász (igen, valamiért most így adtam meg 😀 )
1-2 teáskanál paprikakrém
só, bors
Érdekességként jegyzem meg, hogy a fotón látható omlettet nem 6 csirke, hanem fél strucc tojásból készítettem. Más egy kicsit a színe, mint a “sima” tojásnak, ugye? Nem olyan élénk. (A strucc tojásról bővebb infóért katt: IDE)
Na, de kezdjük az előkészítést! A tojásokat szabadítsuk meg a héjuktól és villával verjük fel egy kissé. A hagymát hámozzuk és szeleteljük amilyenre szeretnénk. A kolbászt is karikázzuk, fél-karikázzuk, a gombát pedig tisztítsuk és szeleteljük fel.
A krumplit hámozzuk és tisztítsuk meg, majd vágjuk apró kockákra, vagy ha olyan lusták vagytok, mint most én, vegyük elő a hasábot a fagyasztóból. Először süssük meg krumplit, ha pedig hasábot használtatok, mint én, a végén daraboljátok fel. Ha kész, tegyük félre. Olaj nélküli serpenyőben pirítsuk meg a gombát és ezt is tegyük félre. Tegyünk a serpenyőbe – a gomba helyére, elmosni sem kell – egy kevés olajat vagy zsírt, és süssük üvegesre, azaz áttetszően fényesre a hagymát. Pakoljuk vissza mellé a gombát, a krumplit, és most már mehet bele kolbász is.
Néhány percig kevergessük együtt, legalább annyira, hogy ismét minden forró legyen. Amikor ez meg van, öntsük rá a tojást, sózzuk, borsozzuk. Kis hőfokon süssük, néha nyúlkáljunk alá, hogy a nyers tojás alá tudjon folydogálni, de ha ügyesek vagyunk, amikor már szépen elkezdett “megkötni”, meg is fordíthatjuk. Sőt, ha olyan serpenyőnk van, amin nincs műanyag, akár a forró sütőbe is bedughatjuk, hogy biztosan ne maradjon nyers “nyúlós” a tojás. Ha minden szépen összesült, már tálalhatjuk is. Ütős kis fogás.