Karfiolsaláta

Karfiolsaláta

Nagyon szeretem a majonézes krumplisalátát, gondoltam finom lehet karfiollal is. Leginkább kalóriát szerettem volna csökkenteni. Igen. Nem árt. Sajnos…

Hozzávalók:
1 kg karfiol
1-2 fej (stílusosan) lila hagyma

Hozzávaló az ecetet öntethez:
1 l víz
2-3 ek ecet
2-3 ek cukor (én most édesítőszert haszáltam)
1-3 tk só

Hozzávalók a tartármártáshoz:
3 kis dobozos tejföl
kb.  1 kis doboz mennyiségű majonéz (én most light verziót használtam)
1-2 ek mustár
1-2 ek porcukor (én most édesítőszert használtam)
0,5-1 kk bors
1-2 kk só
1 kk citromlé



Gyakorlatilag tökéletesen ugyanúgy készítettem el, mint a burgonyasalátát szoktam, csak ebben az esetben a karfiolt tisztítottam meg, levágtam a leveleit, a nagyobb torzsákat (így hívják ezeket karfiol esetében is…?!) majd kisebb darabokra vágtam. Feltettem egy lábasba annyi vízbe főni, hogy rendesen ellepje. Adtam hozzá kb. 1 teáskanál sót és a puhára – de nem túl puhára – főztem.

Amikor kész lett, leöntöttem róla a vizet, és lehűtöttem és elindítottam az ecetes salátaöntetet. Összekevertem a hozzávalókat (a mennyiségeket persze variálhatjuk ízlés szerint, nem kőbe vésett semmi). Kóstoljuk, és ha úgy érezzük, hogy jónak tűnik, akkor szeljük bele a hagymát (kockákra vagy karikára) és adjuk hozzá a karfiolt. Majd óvatosan keverjük össze (most látom, hogy közben átmentem felszólító módba). Tegyük őket együtt hűtőbe legalább fél napra, hogy kellőképpen összeérjenek.



Ha az idő eltelt, mehet hozzá a tartármártás. A hozzávalókat leírtam, keverjük össze, majd szintén kénytelenek leszünk kóstolni és rájönni, hogy milyen a saját ízlésünk. Úgy lesz jó, ahogy finomnak gondoljuk. Ennyi. Amikor úgy érezzük, hogy itt tartunk, akkor öntsük le az ecetes levet a hagymás-karfiolról és keverjük össze a tartárral. Pár órát nem árt, ha így is összeérnek. Sőt, úgy az igazi. Nagyon finom, szinte teljesen olyan ízű, mint a krumplisaláta – tényleg minimális a különbség – de mégsem tartalmaz annyi kalóriát.





Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5420

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5420