Aki szereti a fánkot, de nem szeretne olajban sütni azért, mert a) nem bírja a gyomra b) nem szeretne olajszagú lenni (az én hajam pl. olyan, mint egy szivacs, és most nem Spongyabobra céloztam) vagy c) nem is túl egészséges, akkor annak ez a recept egy jó megoldási lehetőség. Ja, és még gluténmentes is, ha ezt eddig nem említettem volna.
Hozzávalók:
200 g Miklós’ Universal Mix (csak ebből a lisztből is lehet készíteni)
200 g Schär Mix It (vagy Schär B) (csak ezekből a lisztekből is lehet készíteni)
250 ml tej
2 tojás sárgája
70 g cukor
30 g vaj
20 g élesztő
1 csipet só
citromhéj
vanília (aroma, kivonat, rúd kikapart belseje)
Először mérjük ki egy tálba a száraz hozzávalóvalókat, végül morzsoljuk bele az friss élesztőt is (vagy ennek híján egy csomag szárítottat). Keverjük el, majd adjuk hozzá a nedves hozzávalókat – a tejet langyosra melegítve – kivéve a puha, szoba hőmérsékletű vajat. Miután a tésztát jól eldolgoztuk, mehet bele most már a vaj is, azzal is keverjük el. agyon lágy, nagyon puha tésztát kapunk, de ez pont így jó. Takarjuk le a tálat, és hagyjuk kelni kb. 20 percig.
Ha ezen is túl vagyunk, nagyon olajos kézzel “gombócozzuk” ki a tésztát, majd tegyük egyenként az olajjal kikent forma mélyedéseibe. Ismét kelesszük, most már kb. fél óráig. Miután szépen megnőttek a kicsikéink, kenjük be őket olajjal és dugjuk gondoskodóan a jó forró sütőbe – ahogy a vasorrú bába is tervezte Jancsiékkal, csak mi legyünk ügyesebbek – és süssük meg mindet 180 fokon. (Azért itt szeretném megjegyezni azt is, hogy van hagyományos, olajdban sült fánk recept is az oldalon, egészen pontosan: ITT)
Amikor elkészültek, és kihűltek én a mézeskalácshoz hasonló (igazából pont olyan) cukormázzal vontam be egy részüket. Nyers tojásfehérjéhez kevertem annyi porcukrot, hogy jó állagú legyen és némi ételfestékkel meg is színeztem. Persze ezt a bevonatot csak cukorból-vízből-citromléből is el lehet készíteni, de mivel nekem úgyis maradt fehérjém, miért ne használtam volna azt? A fele is bőven elég volt hozzá.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!
Ha pedig inkább klasszikusan, olajban sült fánkot ennél, katt IDE!