Sokfelé láttam már a neten, gondoltam ideje kipróbálni. Jó ötlet volt, mert ez a “spagetti” bizony tényleg nagyon finom, ráadásul még csak nem is hizlal.
Hozzávalók:
cukkini
só
kevés olaj
fűszer: opcionális
Az elkészítése roppant egyszerű. Fogjunk egy – vagy több – cukkinit, mossuk meg jó alaposan és vagdaljuk fel csíkokra úgy, hogy spagetti fazonú legyen. Ehhez használhatunk simán kést, különböző szeletelőket, gyalukat, spirálozókat, kinek mi áll a rendelkezésére. Kezekre vigyázni! (UPDATE: azóta vettem egy spirálozót, azzal pikk-pakk fel lehet csíkozni.)
Amikor a csíkjaink elkészültek, egy hőálló valamiben – lábas, serpenyő és ehhez hasonlók – egy kevés olajon, némi sóval pároljuk meg. Lehet rá tenni fedőt is, akkor gyorsabban elkészül, viszont így enged némi levet, amit illik a végén eltávolítani róla. Fűszerezhetjük is akár például borssal, bazsalikommal, fokhagymával, vagy amivel szeretnénk. Néhány perc alatt elkészül és akárcsak egy tésztát, mindenféle szószokkal, pl. milánóival, nagyon paradicsomossal, mascarponéssal, virslis szósszal vagy éppen bolognaival.