Hónap: 2020 április

Töltött dagadó

Töltött dagadó

Gyerekkoromban többször segítettem készíteni édesasnyámnak, de egyedül most csináltam először. Egészen egyszerűen azért, mert simán elfelejtettem, hogy létezik ilyen fogás. Pedig létezik, ráadásul össze-vissza variálható kedvünk szerint. Én most éppen így csináltam, mert ehhez volt kedvem. Hozzávalók: 1 kisebb sertésdagadó 2-3 csirkemáj 10 dkg körüli […]

Házi májpástétom

Házi májpástétom

…vagy májkrém, akár így is hívhatjuk, de a májpástétom sokkal elegánsabban hangzik ugye? Mint amikor a krumpli helyett burgonyát mondtunk, a spenót helyett pedig parajt, eladó helyett meg értékesítőt. Tudnék még példákat sorakoztatni, de most hirtelen csak csupa olyan dolog jut eszembe, ami 18 karikás, […]

Hamburgerhús

Hamburgerhús

  Meglepve hallottam már – több főzni tudó ismerősömtől – is, hogy valamiért a hamburgerhúst mindig készen veszi. Pedig szerintem a saját ebből (is) sokkal finomabb, hiszen a saját ízlésünkre szabhatjuk. Ráadásul olyan egyszerű és gyors az egész, hogy a kezdők számára is bőven megugorható […]

Gluténmentes sült túrógombóc

Gluténmentes sült túrógombóc

Nekem is ki kellett próbálnom ezt a változatot, mert a neten már számtalan helyen belefutottam és mindenki ódákat regélt róla. A gombócok alapjához természetesen a jól bevált “sima” túrógombóc receptemet használtam fel. Hozzávalók a gombócokhoz: 50 dkg túró 10 dkg rizsdara kb. 3-4 púpos evőkanál […]

Gluténmentes kenyér – sokadik verzió

Gluténmentes kenyér – sokadik verzió

Ez is egy a gluténmentes kenyerek hosszú sorában. Nem raktam bele most se magot, se olajbogyót, se fokhagymát, se mást, ez simán, natúr kenyér és kész. Ami extra, hogy ráírtam a kisebb fiam nevét. Örült neki. Hozzávalók: 200 g Nuri Free Mix per Pane gluténmentes […]

Madártej (Floating Island)

Madártej (Floating Island)

  Tudtátok, hogy a madártej “nemzetközi neve” floating island, azaz sodródó sziget? Jól hangzik, ráadásul a fehérje akár tényleg hasonlíthat jeges szigetekre. De mondjuk a sárga “tenger” alatta, hááát… Nem is tudom. Na, nem mintha a mi madártej megnevezésünkbe ne lehetne belekötni – főleg, ha szó […]

Szénhidrát csökkentett gyümölcsös félhold

Szénhidrát csökkentett gyümölcsös félhold

Egy olyan süti, ami nem kalóriabomba, és amibe gyakorlatilag bármilyen friss vagy fagyasztott gyümölcs jó lehet. Én most a fagyasztóm mélyéről előásott fekete ribizlit és epret tettem bele. Hozzávalók a tésztához: 100 g Szafi Reform gluténmentes csökkentett szénhidráttartalmú kenyér és péksütemény lisztkeverék 1 g só […]

Gluténmentes pizza tortilla chips-szel megdobálva

Gluténmentes pizza tortilla chips-szel megdobálva

Ezerféleképpen elkészíthető, de én most éppen barbecue szósszal, szalámival, kukoricával, hagymával, és tortilla chip-szel pakoltam meg. Na, és persze sajttal. Sok, sok sajttal. Hozzávalók a tésztához: 250 g gluténmentes kenyérliszt (pl. Schar B vagy Mix It, Nutri Free Mix per Pane, Glutenix Alfa Mix (új […]

Sajtos, tejszínes fokhagymás csirkecsíkok

Sajtos, tejszínes fokhagymás csirkecsíkok

Ez is egy őrült egyszerű és gyors étel, amit nagyjából bárki össze tud dobni. Köretnek is jó hozzá szinte bármi: tészta, rizs, krumpli, quinoa, köles, vagy akár párolt zöldség is. Sőt, éppenséggel kiflivel is kitunkolhatjuk, mert miért is ne? Hozzávalók: 0,5 csirkemell vagy combfilé 2 […]

Gluténmentes babapiskóta

Gluténmentes babapiskóta

Persze ez is kapható készen: aranyáron. Elkészíteni viszont egyszerű, én a sima piskóta tésztámat használom hozzá annyi különbséggel, hogy magasabb hőfokon sütöm és sütőport is adok hozzá. Hozzávalók (a fotókon látható mennyiséghez): 2 db M-es tojás 40 g cukor 60 g liszt 4 g sütőpor […]