Gombás rizs
Ez egy nagyon klasszikus köret, amit valamiért mégsem szoktam túl sok helyen látni. Sőt, nekem is ritkán jut eszembe elkészíteni,
Ez egy nagyon klasszikus köret, amit valamiért mégsem szoktam túl sok helyen látni. Sőt, nekem is ritkán jut eszembe elkészíteni,
Bár nálunk nem tiltólistásak a tejtermékek, időnként mégis szeretek növényi tejeket (bár ez már italoknak illik mondani) vagy krémeket. Rizskrémet
Vagy grafikusan mondva: “layeres” csillagtök 🙂 Szeretem a rakott zöldségeket, de valahogy nekem patisszon terén kimaradt. Pedig finom. Tényleg. Hozzávalók:
Nem csevap’, de majdnem 🙂 Természetesen a balkán nyársas hús-csoda adta hozzá az ihletet, de én egy kicsit fűszeresebbre készítettem
Gondoltam kipróbálom a szegedi Gabonakutató gluténmentes, hagyományos ízvilág néven futó világos kenyér lisztkeverékét. (Itt jegyezném meg, hogy ez nem szponzorált
Ezt a receptet egy görög hölgytől láttam egy gasztro videóban, úgyhogy simán írhatom, hogy eredeti és görög. Persze gondolom ott
Ezt a receptet még fiatal lányka koromban hallottam az egyik vásárlómtól. Tizenhét-tizennyolc éves koromban ugyanis egy picike, királyerdei boltocskában dolgoztam,
Jó, nyilván nem bármivel, hanem sokkal inkább valami olyannal, ami passzol egy sütibe. Lekvár, puding, nutella, diókrém, kókuszkrém, akármi vagy
Ehhez a recepthez persze sztori is tartozik, ami úgy kezdődik, hogy 2021-ben Kefalóniára utaztunk családi nyaralásra. Egyik reggel elmentünk Argostoliba,
Tulajdonképpen a görög nyaralást próbáltam felidézni ezzel a fogással. Sikerült is, csak ez jobb lett. Tudom, ez beképzelten hangzik, de
Ezt a receptet már a neten többfelé láttam, nem tudom ki az alapforrás (ahogy pl. egy rántotta esetén is nehéz
Ez is nagyon gyors, nagyon egyszerű étel, amiben tulajdonképpen a világon semmi trükk nincs. De nem cirkusz ez, szóval tán
Azt se tudtam, hogy eszik vagy isszák, de többen mondták már, hogy nagyon finom. Nem is láttam árulni sehol, igazi,
A könnyű vacsora mindig fejtörést okoz. Próbálok változatos, de azért finom és egészséges ételeket készíteni magamnak – bár sokszor lenyúlja
A tengeri herkentyűket többnyire amúgy is egyszerűen szokták elkészíteni, már amennyire tudom. Sütni-főzni én is szoktam ilyen jószágokat, de bevallom,
Nagyon szeretem a majonézes krumplisalátát, gondoltam finom lehet karfiollal is. Leginkább kalóriát szerettem volna csökkenteni. Igen. Nem árt. Sajnos… Hozzávalók:1
Imádjuk a csupa hab, csupa gyümölcs és persze az egyszerűen, sütés nélkül elkészíthető, könnyű gyümölcstortákat. Ha van friss, nyári, szabadtéri
Sokfelé láttam már a neten, gondoltam ideje kipróbálni. Jó ötlet volt, mert ez a “spagetti” bizony tényleg nagyon finom, ráadásul
A családom felének nem ártana fogyni, a másinak viszont hízni (nyilván én az előbbi táborba sorolom magamat). Nem egyszerű így
Tudom, sertésből illene, nem csirkéből (és nem is hentesből) . De én sosem voltam szabálykövető típus, úgyhogy igenis csirkéből készítem.